Sokan úgy gondolják, hogy jó vezetőnek születni kell. Valóban vannak ösztönösen kiemelkedő képességű vezetők, akik nem csupán kiváló szakemberek, de személyiségükből és hozzáállásukból eredően könnyedén eligazodnak az emberi kapcsolatok bonyolult útvesztőjében és képesek másokat úgy motiválni a közös célok elérésére, hogy örömmel legyenek részesei a folyamatnak. Ám ez meglehetősen ritka eset. A hasonlóan sikeres vezetők nagy része abba a másik csoportba tartozik, akik felismerték, hogy ez egy tanulható és fejleszthető készség, így időt és energiát fordítanak ennek a szerteágazó területnek nemcsak a megismerésére, de a fejlesztésére is.
Ennek eredményeképp rideg autoriter eszközök nélkül is képesek hatékonyan működő csapatot építeni úgy, hogy mindeközben a munkatársaik tisztelik őket és önként elköteleződnek az általa képviselt értékek mellett. Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor biztosak vagyunk benne, hogy fontos számodra az, hogy jó vezető legyél és mindent meg is teszel ennek érdekében.
Hoztunk egy listát a szerintünk legfontosabb vezetői értékekről és kompetenciákról. Hány pontban ismersz magadra?
- Odafigyelek a saját egészségemre és jóllétemre, hiszen abból tudok adni másoknak, amivel magam is rendelkezem.
- Az igazgatóságomon, az osztályomon, a területemen jó a hangulat, a kollégák kedvesek egymással, jól tudnak együttműködni.
- A kommunikációm egyenes és őszinte. Ahogy a kollégáimé is.
- Rendszeres, személyre szabott visszajelzést adok a munkatársaim részére.
- Beismerem, ha hibázom, vállalom érte a felelősséget és őszintén bocsánatot kérek.
- Jó érzéssel, motiváltan érkezem a munkahelyemre és ez a munkatársaimra is igaz.
- Az ajtóm nyitva áll a kollégáim előtt, nyugodtan fordulhatnak hozzám a kérdéseikkel és a problémáikkal.
- Érdeklődést mutatok a csapatom tagjai iránt, törekszem rá, hogy kötetlen beszélgetésre is legyen lehetőség velük. Empatikus vagyok irántuk, észre veszem, ha hirtelen megváltozik a hangulatuk, vagy a teljesítményük.
- Ismerem a motivációikat és ennek megfelelő jutalmazási, elismerési rendszert építettem fel.
- Pontosan értem, hogy az emberek nem egyformán motiválhatók, eltérőek a szeretetnyelveik.
- Tudom kezelni a különböző generációk eltérő igényeit, törekszem az elégedettségre.
- Világos számomra, hogy ha egy munkavállaló elégedetlen, az kihatással van a profitra.
- Tisztelem a munkatársaimat, kommunikációmban udvarias vagyok és ezt csoport szinten el is várom egymás között.
- A munkavégzés során egyértelműen tisztázottak a felelősségi körök, a feladatok és az elvárások, melyekhez minden szükséges eszközt és információt biztosítok.
- Teret engedek a kreativitásnak, az egyéni ötletek meghallgatásra találnak. Értékelem az önálló gondolkodást, az építő javaslatokat a változtatásra.
- Konfliktusok során törekszem az asszertív kommunikációra és a minden fél számára elfogadható megoldás megkeresésére.
- Tisztában vagyok az egyéni képességekkel és azokat figyelembe veszem a feladatkörök meghatározásánál. Ha valakiben lehetőséget látok, támogatom a tanulásban, előrelépésben.
- Megbízom a munkatársaimban és ezt ki is fejezem feléjük. Nem ellenőrizgetem őket feleslegesen, támogatom az önálló munkavégzést.
- Odafigyelek a csapat dinamikájára, csapatépítő, illetve kötetlen programok szervezésével támogatom az együttműködést a csapattagok között, valamint a jó légkört.
- Képviselem a csapatom érdekeit vállalati szinten.
- Jó munkakörülményeket biztosítok: minőségi munkaeszközök, világos, barátságos környezet, apró figyelmességek, mint kávé, pihenési lehetőség, etc. a valós igények alapján.
- Jelen vagyok a csapat életében, kiveszem a részem a feladatokból, példát mutatok. Nem várok el olyat, amit én ne tennék meg jó szívvel.
Találtál esetleg a fentiek között olyat, amire törekszel ugyan, de még nem valósult meg teljes mértékben? Akadályt, gátat érzel magadban? Kiemelkedő intelligenciára vall, ha képes vagy felismerni, hogy valamin változtatnod kell a magad és mások érdekében. A jó hír az, hogy mindig van lehetőség arra, hogy még jobbá válhass, egyedül az elhatározás szükséges hozzá. A vezetői képességek fejleszthetőek és akár egy egészen kis változtatás is rendkívül széleskörű pozitív hatással bírhat.
Szeretettel várunk, ha professzionális támogatást szeretnél ezen az úton!
https://lunarium-academy.com/